Tél volt, talán rég volt...
Fagyos leheletek, a szinte szilárd, kőbe vésett emlékek.
Dacos jelen a múlttal, és szembe minden változó holnappal.
A pillanat volt talán, egy örökké élő képpel.
Ott, pont az volt, a mindent mást kizáró lét volt.
Dacoltam a széllel, a faggyal, dacoltam Veled, s minden képpel.
Én voltam... némán a csendben, lelkekben merülő hittel.
És a tél végül minden sóhajt jégbe zár.
Hiába követi ősz, tavasz vagy a nyár.
Mert napsugarak, a mosolyod nélkül minden csak frozen-ben lát.
Ott voltam, én voltam, talán a hit voltam, ezzel mégis
Benned élve a legszebb láng voltam: a fagyból olvadva az Víz voltam.
2017. tél
