Szikla vagyok az élet tengerén. Hűvös szellő járja át repedéseimet és eső mossa sebeimet. És ettől egyre jobban - belül - változok. Az élet tengeréből a magasba emelkedek, látom, hogy a megpróbáltatások hajói közelednek. Néha lassan, meg-meg állva, szinte lebegnek, mintha megkegyelmeznének. Máskor gyorsan, semmit se kímélnek. Nem kérek és nem ígérek, nem mozdulok, csak álmodozok. Hogy teljesen megismerj, a mélybe kell lebuknod. Ha igazán kíváncsi vagy az egészre, önmagadat kell átlépned. Határaidat és korlátaidat leküzdened. Ha megteszed, bennem valami mást találsz, egy barlangot, mely ezer csodát vigyáz. Víz alatti járatom megmutatja az irányt. De vigyázz, hogy merre jársz és mit találsz! Mert kincseimet féltve őrzöm, hisz belülről egy másik világ éltet. Hogy lelkemet felfedezd, a mélybe kell lépned. Ha megteszed, kérlek üres kézzel, de teli szívvel keresd újra a kinti létet. Ha kint leszel és a sziklámon mást találsz: magasban ülve éjjelente a csillagokat csodálod. Ne feledd, a barlang visszavár, mert a kincseimet féltem.