Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket.

Valóban?

Igazából csak átértékelődik a valóság.

De mi is a valóság?

Minden szó, hang, illat, kép, minden érzés, ami akkor létezett.

Idővel más lett, bennünk újjászületett.

Határokat húzunk a térképeken és nézzük a világot.

Figyelmen kívül hagyva a harmóniát, korlátokat állítunk, pusztítunk.

Pedig a világ, a világunk bonthatatlan, korlátok nélküli, határok nélküli, egységes.

És ezzel a szív ösvényei, útjai végtelennek.

Egy belső térkép, egy útmutató.

Sose feledd! Mert itt nincs megálló.

Hisz a tél egy lavina, vagy épp a szunnyadás birtokosa.

A tavasz a kibontakozás.

A nyár a forróság, pezsdítő vallomás.

Az ősz pedig a könnyek közötti táncoló vibrálás, vagy épp a széllel játszó színek pompája.

Ezzel pedig az idő a fészek, az igazi forrás.

Ne feledd: határok nélküli utazás. Egy körforgás.

Így pedig minden seb, minden sérülés maga a várakozás, egy vívódás.

S vele együtt néha a lemondás.

Ausztria: Steinwandklamm, Das Türkenloch 2018. 05. 12.