Sorsok erdeiben, végtelen utakon mendegélve, keresve valami mást.
Kutatva egy érzést.
Talán egy régi, hű látomást.
Hol az idő megáll.
És minden kép csak vár.
Ott, hol a szavak mit sem érnek, és a létek örvénybe lépnek.
Kezdődik egy világ.
Egy olyan élet, ahol a pezsgés szinte éget.
Ott villan a képed.
De ha Te nem érzed.
Ez tényleg csak egy képzet.
És én visszalépek.
A színfalak mögött pedig egy álarcot kérek.
Mert minden, eddig feltárt pillanat Bennünk egy ösvényt ringat, hogy a végtelent letarolja a végzet.
És ezzel a mosolyod ölelésében szabadon kacsint az a huncut kis látomás, egy időtlen szárnyalás.
Szigliget, 2018.
