Fürkésző, kíváncsi tekintetek, a folyton újra és újra csilingelő dallamok.
Ismerős, kellemes illatok, az elfeledett, messzi sóhajok.
Magunkban kincset őrző, titkokat rejtő szavak, mint a régi emlékekkel pompázó képek.
Ahogy az erdőt járva kutatjuk a mindenséget.
És a hegyre érve látjuk vágyaktól szebbnél szebb igéző létet.
Talán, ha leérek, mindent újra élek.
És egy apró tavacskánál megpihenve ismét érzek.
De az út a csúcsig nagyon meredek, hosszú és a magasban néha félek.
Mert a felvillanó képek álmokat teremtve új reményeket építenek, ezzel pedig egy új világot kérnek.
De aztán a víz tükrében megpillantom a felhőkkel táncoló kéklő eget, a legszebb emléket, abban a magasban utazó belső régi képet.
Hochlantsch csúcs, 2018. 09. 08.
