Láttam a felkelő napot, ahogy egyre nagyobb erőre kapott.

Aztán égő vörös búcsút intve "Jó éjszakát" mondott.

Láttam a hold udvarát, az éj sejtelmes palástját.

Láttam csordogáló patakot és heves sodrású zuhatagot.

Láttam virágokba öltözött mezőt és őszi levelek színeiben pompázó erdőt.

Láttam kopár, magasba emelkedő hegyeket és mélybe terülő mohás völgyeket.

Láttam ezer csodát, sok - sok pillanatot, vissza nem térő mozdulatot.

Láttam a tekinteted, benne álmokat, nem szűnő vágyakat - láttam egy világot.

Láttam fagyott leheletek hosszú sóhajait, hallottam a dobogást, szíved ritmusát - tova tűnő suttogást.

Láttam valamit, reményt őrző hitet.

Láttam a csillagokat, apró csillogó vigaszokat.

És mindezekben látlak Téged, mint egy tündöklő képet:

egy könyvet a polcon, egy tükröt a falon, egy ablakot a házikón, egy kaput a kerítésen, egy kulcsot a zárban, egy magányos fát a hegytetőn... és ezzel hallom a dalt a szívemben, érzem a rezzenést a lelkemben, ahogy egy álmot látok a mindenségben.