A pillanat töredéke vagyok, a hitben a remény.

Egy látomás az álomban, egy villanás a tó tükrében.

Minden vagyok és semmi, a képzelet határán a valóság szelencéjében.

Én vagyok a forrás, amely néha kiapad, majd feltörő erővel kifakad.

Én vagyok a völgy, a legmélyebb viszonylat. 

Én vagyok a hegy, magasba növő ábránd.

Én vagyok az erdő, integető fák, ösvények és sziklák.

Én vagyok az ég, felhőkkel, tarkított vágy.

Elveszek a kérdésekben, eltévedek a kijelentésekben.

Kincset keresek a sóhajokban és csodát találok a szünetekben.

"Ennyi lenne a lét?"

Hisz a lélek szállni szeretne épp...

Mert mindent adok és nem tudom, mennyit találok.

De a gátokon túl, hol a határok eltűnnek, a legszebb pillanat töredéke vagyok.

Ha ezt elkapod, a kérdésekből visszatalálok,

sóhajtozva kincset adok,

szünet nélkül csodállak,

és én mindent megkapok:

Benned magamat látva, ott vagyok, a tó  tükrében káprázok.