Mikor felvillanyoz a láz és messze repít a vágy...

Egy ilyen pillanatban jó lenne a magasban maradni,

fellegekben szárnyalni.

A hegy tetején egy sziklára kiülni, lábat lógatni,

a messzeségbe merengeni,

a vágyat lázasan éltetni.

Nem gondolkodni, csak lenni.

Azt a pillanatot átélni, érezni.

Szavak nélkül változni, mámorosan lebegni.

A távolságot áthidalva a közeledben lélegezni, sóhajtozni.

A természet minden csodáját a szemedben látni,

és egy érintéstől újjá születni.

Az erdőt bennünk tovább éltetni,

emlékezni és álmodni.

A hegy tetején nem félni,

bátran egymásban elmerülni.

Őszintén magunkat adni,

árnyék nélkül felfedezni.

A világot mesébe öltöztetni.

A szellővel tovább utazni - a szavakban hinni,

tényleg egy kicsit beszélgetni.

És a visszhangot a sziklák felett tündökölni hagyni.