A leghosszabb utazás, a belső megújulás.

Minden más csak pótlék, próbálkozás.

A legfontosabb ébredés, hatalmas épülés.

Míg a hibátlan tervezés csak érzelem nélküli szemlélés, sebzett szárnycsapkodás.

De aztán hiába minden, mert valami mindig újra kér...

És ezzel az ösvény csak elágazik és vele a lehetőség messze kanyarodik.

Rejtelmes látomások, felkavaró álmok - lehettél volna a lendület, őrjítő szédület.

De lábaid nyomát már csak por takarja, s emléked képét a csend uralja.

Elveszett pillanatok, örökre elengedett sóhajok, a zuhanó tegnapok.

Mint leköszönve búcsút intő vigaszok.

Hiszen a csend most nagyon mély, s vele a lét csak bujkálni lép.

A látszat pusztulása ez.

És nagyon szegény, ki ez alapján ítél.

Mert a 'szem csak néz, de a szív igazán lát', őszintén remél.

Az igazat kutatva hitet véd.

S nem hagyja, hogy hamis tekintetek a csodák varázsát elvegyék.