Tél volt, talán rég volt...

Fagyos leheletek, a szinte szilárd, kőbe vésett emlékek.

Dacos jelen a múlttal, és szembe minden változó holnappal.

A pillanat volt talán, egy örökké élő képpel.

Ott, pont az volt, a mindent mást kizáró lét volt.

Dacoltam a széllel, a faggyal, dacoltam Veled, s minden képpel.

Én voltam... némán a csendben, lelkekben merülő hittel.

És a tél végül minden sóhajt jégbe zár.

Hiába követi ősz, tavasz vagy a nyár.

Mert napsugarak, a mosolyod nélkül minden csak frozen-ben lát.

Ott voltam, én voltam, talán a hit voltam, ezzel mégis

Benned élve a legszebb láng voltam: a fagyból olvadva az Víz voltam.

2017. tél

Fürkésző, kíváncsi tekintetek, a folyton újra és újra csilingelő dallamok.

Ismerős, kellemes illatok, az elfeledett, messzi sóhajok.

Magunkban kincset őrző, titkokat rejtő szavak, mint a régi emlékekkel pompázó képek.

Ahogy az erdőt járva kutatjuk a mindenséget.

És a hegyre érve látjuk vágyaktól szebbnél szebb igéző létet.

Talán, ha leérek, mindent újra élek.

És egy apró tavacskánál megpihenve ismét érzek.

De az út a csúcsig nagyon meredek, hosszú és a magasban néha félek.

Mert a felvillanó képek álmokat teremtve új reményeket építenek, ezzel pedig egy új világot kérnek.

De aztán a víz tükrében megpillantom a felhőkkel táncoló kéklő eget, a legszebb emléket, abban a magasban utazó belső régi képet.

Hochlantsch csúcs, 2018. 09. 08.

Emlékek zuhatagán értelemet keres a választás.

De az ár érzésekbe sodorva pörgeti a változást.

A legszebb kép mégis mindig felbukkan,

mert folyton új erőre kapva küzd a maradás:

... összetartozás ...

Talán csak bennem él ez a látomás.

Szavak nélkül utol ér a változás.

Mennyi pillanat, mennyi út Bennünk örökre titokban marad. 

De az összetartozás az álmokban szigetet talál.

Hisz Nélküled minden annyira más.

Minden változás egy választás.

Maradás nélkül pedig egy újabb sodródás - az Élet tengerén valami furcsa haladás.

Néha még előveszem a térképet és meglesem azt a lehetőséget.

És ilyenkor a vágyak csónakot építenek.

Szigetek után kutatva, bátor hősöket teremtenek.

Az elágazást mélybe húzva új világot építenek,

szinte falakat döntenek. 

A pillanat tükrében bujdokol egy kép,

titkot rejtve éli létét.

Villanások sodrásában 

keresi az emlékek valódi üzenetét.

Az idők szárnyán pedig megérti a történések valódi énjét.

Azt mondják, a válaszok bennünk vannak...

de a kérdések lassan bizony elfogynak.

  S felszínre tör az akarat,

folyton csak megmagyarázva, ítéletet hajtogat.

De az a pillanat az idő szárnyán szívet sodor.

És az apró, ám palástolt része tovább táncolva káprázatosan tündököl.

Mert egyre csak vissza, visszaverődve varázslatos.

Míg a felszín új világba lép, 

és lassan, de biztosan megtörik.

És az akarat a szívek előtt meghajol.

Kis-Fátra, Diery-szurdok, 2017.

Amikor a pillanat a magasban lángol, és érzed, a világ Benned, rejtve egy álmot táncol.

A hegyekbe utazol...

Pedig minden más a völgyekbe tart, hiszen a múlt ma már csak egy emlék.

De kevés a szó. Kevés minden szó.

Ennél több kell.

Az a tánc kell: ahogy hegyek között utazva az álom ritmusára a szenvedély forr.

Kócs-hegység, 2018.

Amikor nincs idő, az utazás nem vár.

Mert az ébredés nyitja szemét.

És a hév építi a létét.

Bár valahol valami folyton hívogat, egyre csak kacsintgat.

De a végtelen hatalmas, nincs kezdet és nincs vég.

A vonzás pedig az emlékekben rejtve marad.

És a titkok ezzel tovább álmodnak.

De, ha hisz bennem, egyszer visszatérek, és újra lépek: a tükörben régi képeket őrizve érzek.

Mindent vagy semmit, de akarok, és a legszebb gondolatot látva a völgyekből a hegyekbe utazok.

A pillanatot pedig bennem ölelve mosolyogva a szívekbe zárom.

A körforgást kitárom...

Kócs-hegység (1.), 2018. 

Keresni, kutatni...szinte elveszve létezni.

Csillogó szemekkel látni, remegő kezekkel érinteni - az idő töredékét elkapni.

Pezsgő ajkakkal üdvözölni a pillanatot.

És tudni, minden más, csupán apró kísértés.

Mikor bennem a világ megtorpan, akkor az emlékek varázsával harcolok, küzdök és kitartok.

A távolságot pedig pajzsként tartom.

És az Eredet letaglóz... gyökeret ereszt.

A harc végül pedig meghajol.

Tiszteletet tartva hidakat ábrázol.

Jósvafő, 2018.

Kanyargó ösvények és járatlan utak.

Hatalmas vízesések és halkan csordogáló patakok.

Égre tekintő óriási fák és réten pompázó illatos, színes virágok.

Magas hegyek és mélyen megbújó völgyek.

Sziklák és barlangok.

Ahogy Bennünk rejlik egy másik világ, a belső "természet" .

Az érzések vándorlása ez, mint az évszakok körforgása.

Mégis egy végtelen és néha magányos utazás: önmagunk felfedezése és talán egyszer a megismerése.

A Bennünk szunnyadó erők vulkánja: egy téli álom ébredése.

Steinwandklamm, Ausztria - 2018.

A hangtalan visszhang néma szaván üzennek most az emlékek.

Ahogy a múló percek tűnődve szemlélik énünk vibráló képeit.

Érzések zuhatagán áramlik ilyenkor a szövetség.

Itt ott felvillan s talán maradásra bír a remény.

Hiszen az nem lehet, hogy a csoda eltűnik a semmibe.

Mikor a csillagok vezetnek az árnyékból a fénybe.

Vagy csak én maradtam a múltban, az időtlen vágyak magányos hálójában?

Várva a pillanatot: lélegezni egy illatot, látni a szemek varázsát, hallani pezsgő ajkak bódító dallamát, érezni szívek boldog ritmusát.

Vad vagyok, örök vándor tüzével egy utazó vagyok.

De most mégis maradni szeretnék, a lelkek táncával békésen ringatózni szeretnék.

Minden sejtemmel érezni: abban a visszhangba elmerülve egy álmot valóra váltani.

Vadálló-kövek, 2018.

Minden megtett út egy emlék.

Minden emlék egy érzés.

Minden érzés egy lét.

Minden lét egy forrás.

Minden forrás az Életből fakad.

És az Élet maga a Csoda.

Csoda, ha látlak.

Csoda, ha hallgatlak.

Csoda, ha érintelek.

És Csoda, ha ezt mind érzed.

De az út mindig csak kanyarodik, ösvényeket rajzol.

Elágazik és találkozik, néha pedig állomásokat ajándékoz.

Minden állomás egy remény.

Minden remény egy álom.

Minden álom egy vigasz.

És minden vigasz a hit Bennünk.

S talán egyszer körbe ér.

Ahogy a fák és a hegyek, völgyek és patakok, térképet készítenek.

Mert a barlangok azokat a csodákat rejtve egy világot őriznek.

Kócs-hegység (2.), 2018.