Amikor a fák az erdőért élnek, akkor a sóhajaikkal védelmet kérnek.
Csak egy pillanatra megállni, a rohanó világban egy apró szigetet találni.
Érezni, ahogy a jó átölel, és egy nevetéstől lélegezni.
A kérdéseket bennem megválaszolni.
Majd új erőre kapva, Téged keresni - a vágyaktól a fellegekbe utazni.
Fentről a fákat csodálni, az erdőt mindennél jobban óvni és félteni.
Kinyitod a szemeket, megfogod a kezeket, és feltárod a szíveket.
Mert átszövöd az élet minden léptét.
Átkarolva a pillanatokat támasztod az ébredéseket.
De ha behunyom a szemem,
Te ott vagy - és újra lüktet a szívem.
Felvillannak a fények - szoríts magadhoz, kérlek!
Mint az első időkben, érzem a ritmust.
Mert minden lélegzetvételem táncol a múlttal és a jelent sóhajtva álmodik a holnapba, hisz vágyakozva az álom,
szavak nélkül újra remél.
Tatabánya, Turul madár, 2018.
A hegyek között nincs határ, minden mozgásba fordul.
A pillanat visz tovább, nincs visszaút.
Ha megtorpansz, feladod, a lét elveszik.
És vele minden kép a mélybe zuhan.
Kell egy "fogás", ami tart, hogy érezz és lépj, hogy éld át újra.
A bizalom létezik.
Ezzel pedig átértékelődik.
Csákvár, Kő-lik, 2018.
Az arcodon ott ül a félelem.
Most minden árnyékban mozdul.
És én tudom, keresed a fényt.
De az idő nem vár, senkire sem vár.
El kell, hogy engedd, ami bánt.
Hogy az új vakítani tudjon.
Fókuszban az ismeretlen.
Egyedül nehéz.
A fájdalom cipeli az emlékek köveit.
Kapcsold fel hát a fényt!
Mert látnom kell, hogy itt vagy, hogy velem vagy.
Érezni valami újat.
Csákvár, 2018.
Kincs a mélyben...
De hol van a határ?
Mert néha túl sok az akadály.
És az idők kapuján áthatol egy emlék - visz tovább.
Ahogy a pillanat újra ránk talál.
Ott a tökéletesség szinte él, mert pompázik a legszebb kép.
Bennünk pedig egy világ születik.
És az utazás színre lép, ahogy mámorosan kacsint a lét.
Egy perc, és nem találsz.
Szinte szárnyal az a határ, sose áll, és nem vár.
Hisz folyton vibrál az akadály.
Bátorság, ahogy az az érzés tovább utazik.
A ritmus ezzel pedig táncra hív.
Balatonalmádi, 2018.
https://www.facebook.com/marianna.dombi/videos/2135597229804828/?t=10
Mikor a szemedbe nézek, a tekinteted messze réved.
És én látom, ahogy az utak csak futnak.
Kérdem, merre tartasz?
A gondolatok szinte élnek.
Annyi megjárt út - és a végtelen csak húz.
De az erő ma elfáradt, csak küzd és vár.
Holnap talán magára talál.
De Te látod, amit én?
Látod és érzed?
A vonzás csak kér.
És minden más a háttérben szunnyad.
Mert kell, hogy tud, ez az út lesz az egyetlen, ami éget.
Vajon ott van cél, az egyetlen ígéret?
A történet most tényleg önmagáért mesél?
Kirekesztve az elvárásokat, szabályokat és ítéleteket.
És ahogy a szemedbe nézek, talán a gondolatok révbe érnek.
Fehérvárcsurgói-víztározó, 2018.
Ezer arcú gondolatok tengerében hánykolódik az érzelem.
És hatalmas hullámok közepette próbál kikötni a szív.
De borzalmas a vihar és csak úgy tombol a vívódás.
Apró szigetek, kétes ígéretek, a homályos tekintetek.
És mögöttük néma szavak, a lelki csalódások.
A csendes, hűtlen kapcsolatok.
Hiábavaló segélyhívások, a próbálkozások nélküli lehetőségek.
És messze, messze sehol egy hajó.
Leipzig, 2018.
Sorsok erdeiben, végtelen utakon mendegélve, keresve valami mást.
Kutatva egy érzést.
Talán egy régi, hű látomást.
Hol az idő megáll.
És minden kép csak vár.
Ott, hol a szavak mit sem érnek, és a létek örvénybe lépnek.
Kezdődik egy világ.
Egy olyan élet, ahol a pezsgés szinte éget.
Ott villan a képed.
De ha Te nem érzed.
Ez tényleg csak egy képzet.
És én visszalépek.
A színfalak mögött pedig egy álarcot kérek.
Mert minden, eddig feltárt pillanat Bennünk egy ösvényt ringat, hogy a végtelent letarolja a végzet.
És ezzel a mosolyod ölelésében szabadon kacsint az a huncut kis látomás, egy időtlen szárnyalás.
Szigliget, 2018.
Már nem tudom, hol kezdődött el...
Csak némán hallgatom szavaidat és tekintetedbe merülők.
Gondolataid néha lelkeket simogatnak, néha könnyeket fakasztanak, de mindig a szívekig hatolnak.
Már nem tudom, hol kezdődött el...
Érezlek minden pillanatban. Minden pompázó és hervadó virágban.
Minden csilingelő hanggal csordogáló és kiapadt patakban.
Minden erős, tekintélyt parancsoló és kopár hegyoldalban.
Minden magas sziklák közt kanyargó és mélyben megbújó völgyben.
Minden fától gazdag és ritkított erdőben.
Minden "kincset" rejtő barlangban.
Már nem tudom, hol kezdődött el...
Mikor találkoztam az ismerős idegennel.
Szinte önmagammal.
És a fény szövetséget kötött az árnyékkal, titokban.
Zirc, Pintér-hegy, 2018.
Hegyek között, völgyek ösvényein, pillanatok villanó vágyain - surranó álmok leheletnyi képein.
Érzelmek és gondolatok ütköző választásain.
Vibráló tündöklések, visszhangba burkolt végtelen születések.
A kezdet, mindig lázasan éget.
Pezsdítve újra és újra a hévbe kéret.
Mert nem lehet másképp, az energiát, mint jelzőket, nem csak őrzi,
hanem minden lélegzetvételével újjáteremti.
Balatonalmádi, 2018. 07. 28.
